Balettcipő története

A balett- tel, mint műfajjal először a 15. században találkoztak az emberek, amikor ballettónak hívták zenés-táncos parádéikat az olaszok. Az itt fellépők ekkoriban nem tánccipőt, hanem korhű lábbelit viseltek.

Az első komolyabb változást a cipő történetében Medici Katalin idézte elő, aki a 17. század közepén Olaszországból Franciaországba importálta a balettot, ám a klasszikus tánccipő fazon még ekkor sem jött divatba.

A Napkirály, XIV. Lajos francia udvarában mindenki elegáns cipőt hordott bőrtalppal, puha felsőrésszel, amely selyemből vagy damasztból, de biztos, hogy valamilyen finom textilből készült.

A 18. század közepére ismét jelentős változások zajlottak a műfajon belül. Bár a ma ismert kombinációk, lépések egy része már ekkor is szerepet kapott, a meglévő pózok kevésnek bizonyultak a látványra vágyó közönség számára.

A táncosok légiesebben mozogtak, így eltűntek az ormótlan ruhák, a szoknyák rövidebbek lettek, s ez a változás érintette a balettcipőt is.

A nők 1682-ben kezdtek el balettozni, ekkoriban a hagyományos női balett topánnak még sarkai voltak.

Marie Camargo, párizsi Opéra Ballet 18. század közepén élő híres táncosa viselt először sarok nélküli fajtát, hogy tökéletesek legyenek az ugrások, amelyek összetettebb mozgásformának számítottak.

Ekkor alakult ki a balettcipő korai változata: ruganyos és finom lábbeli, mely sokkal szebb, könnyedebbnek tűnő mozdulatsorokat, kombinációkat, lépéseket tett lehetővé. A francia forradalom végül az abszolutista rendszer mellett a balett cipő sarkát is felszámolta.

 

<<< vissza Balettcipő főoldal

.